Helyi problémák

2020.09.22

Horváth Csaba: Állítsa le a kormány az emberkísérletet a Puskás Arénában

Horváth Csaba (MSZP) Zugló polgármestere szerint amire a kormány készül, az nem focimeccs, hanem emberkísérlet. Azt kéri legyen zártkapus a szuperkupa.

2020.09.18

A Fidesz-kormány kamuzik a Hajógyári-szigetre tervezett gát ügyében

Brutálisat csúsztatott a kormány a Magyar közlönyben megjelent határozatban.

2020.09.16

Koronavírusos lett Soroksár polgármestere

Két hét karantén vár Bese Ferencre. 

2020.09.14

Még mindig Csepel képviselőjének próbálják behazudni Németh Szilárdot

Szabó Szabolcs nem hagyja annyiban a köztévé hazugságát: helyreigazítást követel.

2020.09.11

Így pusztult el a Közvágóhíd: A Fidesznek az örökségvédelem sem számított

Orbán török haverjának a kedvéért pusztították el a kultikus épületegyüttest. Helyette egy lakóparkot nézhetünk majd. Felháborító!

2020.09.08

Mendrey László: Félelemmel átitatott a tanévkezdés

Az oktatási szakértő szerint a félelem oka, hogy a tankerületek nem látták el megfelelően az iskolákat a szükséges védőfelszerelésekkel.

2020.09.01

Szabó Szabolcs: Orbánék elkezdtek leszámolni mindennel, ami nem az övék

Pedig aztán az Igazgyöngy példás szakmai munkájában nehéz lenne fogást találni! Undorító, amit Orbánék művelnek. 

2020.08.27

Markológéppel zúzták szét az értékes régészeti leleteket a budai kórháznál

A vámpírkormánynak semmi sem számít. Ha valamiben pénzt látnak, akkor nem törődnek vele mekkora kárt okoznak vele az egész országnak. Ezúttal 2000 éves régészeti kincseket tettek tönkre.

2020.08.19

DK: Mindig van lejjebb az Orbán-rezsim egészségügyében

Az Orbán-rezsim még mindig tudja lejjebb vinni a színvonalat: Jóval kevesebb pénz jut kórházfelújításra, mint amit ígértek - közölte a Demokratikus Koalíció egészségügyi szakpolitikusa.

2020.08.19

A vámpírkormány büntetősarcai miatt kényszerül megtakarításaihoz nyúlni Budapest

Szinte már megszokássá vált, hogy a Fidesz-kormány bünteti az ellenzéki önkormányzatokat. Karácsony Gergely és a főváros Orbán főellensége.

2020.08.06

Szabó Szabolcs: Akármennyire is szeretné a Fidesz, a papír nem felejt

A fideszesek úgy tesznek, mintha mindig is az 5-ös metró létrehozását támogatták volna. Pedig nagyon nem. 

2020.08.05

Szabó Szabolcs továbbra is gyűjti Orbán hazug leveleit

Ha nagyobb tétel gyűlik össze, akkor házhoz is megy Orbán propagandaíveiért - közölte Csepel-Soroksár ellenzéki országgyűlési képviselője.

2020.07.31

Dukán: Stadionra jut pénz, akadálymentesítésre nem

Mire jut pénz az EMMI-ben és mire nem? - tette fel a kérdést Dukán András Ferenc Facebook-bejegyzésében. Majd meg is válaszolta. Mutatjuk:

 

2020.07.28

Egy kisebb óvoda árát költi szoborra az MNB

Nagyon sok hasznosabb, emberibb dologra lehetne költeni azt a pénzt, amit Matolcsyék giccses szobrokra szórnak el. Például egy óvodát Csepelen, vagy Soroksáron. 

2020.07.27

A belvárosi önkormányzatok hatalmas áldozatot hoztak a kiskereskedők megmentéséért

Budapest belső kerületei lemondtak a kisboltok bérleti díjáról, pedig nagy szükségük volna a bevételekre.

2020.07.24

Dukán: A fideszes propaganda akkor is hazudik, amikor kérdez

A Momentum csepeli önkormányzati képviselője bemutatta, milyen undorító módon működik a fideszes propaganda.

2020.07.24

Tapló Tarlós már polgármesterként is tojt a budapestiek kényelmére

A bukott Fidesz-csicskának már mindegy, hogy a kánikulában megrohadunk a metrón.

2020.07.22

A rászorulóknak sem segít a fideszes Borbély

Borbély Fidesz-csicska Lénárd szerint nem az ő dolguk a rászorulók támogatása - közölte Szabó Szabolcs.

2020.07.21

Szabó Szabolcs becsicskította a csepeli fideszeseket

Hiába sarcolja Orbán a budapestieket, Szabó Szabolcs mindent meg fog tenni, hogy a Főváros megtalálja a forrásokat a csepeli-soroksári fejlesztések finanszírozására.

2020.07.21

Előbb kap pénzt az Orbánt ge*iző Simicska, mint bárki Budapesten

Orbán aztán tényleg be van sértődve Budapestre, amiért elzavarták a helyi csicskáját, Tarlós Istvánt.

2020.07.20

Borbély Lénárd szívtelenségből már megint jelesre vizsgázott

Borbély Lénárd a rászorulók támogatása helyett inkább új autókat vásárolt Csepelen.

2020.07.17

Vigyázat! Hazugság! Németh Szilárd nem Csepel képviselője!

Még mindig próbálja a pacalguru Fidesz-csicska elhitetni, hogy ő Csepelen bárkit is képvisel. Ez nem igaz!

2020.07.13

Mutatjuk ki lett Csepel díszpolgára

Azt a tapló Tarlóst nevezte ki díszpolgárának Csepel vezetése, akit nagy fölénnyel küldtek nyugdíjba októberben a budapestiek.

2020.07.10

Tudtad? Már idén elkészülhet az Ady út - Duna u. kereszteződésben az új átkelő

Szabó Szabolcs újabb csepeli és soroksári közlekedési beruházásokkal kapcsolatos ügyeknek járt utána.

2020.07.09

A MÁV-ra vár a Gubacsi híd

Szabó Szabolcs újabb Csepelt érintő ügyben tárta fel a valóságot. Most a Gubacsi híd felújításának járt utána. 

2020.07.08

Folytatja a csepeli valóság feltárását Szabó Szabolcs

Bizony Csepel is megsínylette Orbán undorító, kicsinyes Budapest-ellenes bosszúját. Persze a helyi csicskája, Borbély Lénárd ezt nem vallja be. 

2020.07.08

Orbán gerinctelen és kicsinyes bosszúja folytatódik Budapest ellen

A főváros még a turizmus támogatásából sem kap Orbán undorító bosszúhadjárata miatt. 

2020.07.07

Elképesztően kínos, ahogy a saját bénaságát próbálja másra kenni Borbély Lénárd

Talán ha elkezdene végre dolgozni Csepelért, nem kéne mindig mindent Karácsony Gergelyre kennie. És nem égne be azzal, hogy valójában az ő hibája, amit másra kenne.

2020.07.03

Dukán András: Ne legyen több önkormányzati tűzijáték Csepelen

A Momentum önkormányzati képviselője határozati javaslatot nyújt be ennek érdekében. 

2020.07.03

Ne álljanak a sötét oldalra! - üzente Karácsony a képviselőknek

Orbánék költségvetésének nyilvánvaló politikai célja, hogy tönkretegye a magyar önkormányzatiságot. Ez ellen szólalt fel Budapest főpolgármestere ellenzéki városvezetőkkel együtt. 

2020.07.02

Csepelen és Soroksáron is rengetegen kiállnak Orbán nemzeti inzultációja ellen

Szabó Szabolcs irodájába is sokan viszik az íveket.

2020.07.01

Dukán András: A Momentum tiltakozik a tűzijáték ellen

A Momentum határozati javaslattal lép fel a méregdrága tűzijáték ellen - jelentette ki Dukán András Ferenc, a párt csepeli képviselője. 

2020.07.01

Tapló Tarlós kínosan mentegetőzik Orbán csicskamédiájánál

Tarlós még mindig hibát hibára halmoz. Ahelyett, hogy méltósággal viselte volna bukását, szánalmas vagdalózással próbálkozik. 

2020.06.29

A DK kiadványt oszt és hazug konzultációt gyűjt Csepelen

A csepeli Demokratikus Koalíció is elkezdte gyűjteni Orbán undorító, hazug konzultációs íveit. 

2020.06.26

Amíg a Lánchídra nem, addig Városliget beépítésére ad pénzt Orbán

Megint drágul. Még több pénzt költ el a kormány a Városliget beépítésére. 

2020.06.24

Ha már az adófizetők pénzét költik, legalább árulják el, mit bénáznak már!

Szabó Szabolcs megkérdezte, miért zárták le megint a most felújított Hárosi hidat. Semmi megnyugtató választ nem kapott. 

2020.06.24

A Párbeszéd politikusának köszönhetően el lehet jutni Soroksárról a belvárosba vonattal

A Párbeszéd politikusa elérte, hogy a MÁV a Budapest – Kunszentmiklós-Tass S25 elővárosi vonatot a Keleti Pályaudvarig indítsa. 

2020.06.19

Szabó Szabolcs is kiáll Orbán hazug konzultációja ellen

Csepel-Soroksár ellenzéki országgyűlési képviselője is csatlakozott Szél Bernadett és Hadházy Ákos akciójához.

2020.06.18

Szabó Szabolcs 1 milliárdot adott volna a csepeli HÉV-re, de a Fidesz nem hagyta

Újabb módosító javaslatával Szabó Szabolcs a HÉV meghosszabbítására fordított volna 1 milliárd forintot. A Fidesz persze ezt is megfúrta.

2020.06.17

A Fidesz újabb mélységekbe süllyedt - Szálasihoz hasonlítják Karácsonyt

Undorító, uszító posztokkal próbálja támadni Karácsonyt a Fidesz, de csak saját magukat járatják le.

2020.06.17

A Fidesz nem szavazta meg a csepeli útfelújításokat

Szabó Szabolcs Csepel képviselőjeként küzdd az úthálózat felújításáért. Sajnos a jelek szerint a Fideszt nem érdeklik a csepeliek.

2020.06.15

Luxustűzijátékra többet költ a kormány, mint a Lánchídra

Tömegek tiltakoznak: Közpénzpazarlás helyett a Lánchíd felújítására költsék Orbánék a magyar emberek pénzét!

2020.06.15

Városháza: Patkánymentesíteni kell Budapestet

A Főpolgármesteri Hivatal szeretné megváltoztatni a korábbi városvezetés által behozott pazarló és hatástalan patkányirtási rendszert. Valódi közbeszerzést fognak indítani.

2020.06.15

Mikor csinálnak már valamit érdemben a bogarak ellen?!

A Zrínyi-Óvoda utcai játszótér homokozójában napok óta rajzanak a bogarak.

2020.06.12

Karácsony kiakadt Orbánék álszent, képmutató hazudozásán

Orbán emberellenes kormánya csak ne papoljon Budapestnek a szolidaritásról!

2020.06.11

DK: Meg kell védeni Csepelt-Soroksárt Orbántól!

Csepelen és Soroksáron tiltakozott a DK Budapest ellehetetlenítése ellen.

2020.06.10

Karácsony örül, hogy a fideszes polgik is melléálltak

Úgy veszem, hogy a kerületi fideszes polgármesterek is beálltak mellém a küzdelembe, amelyet az önkormányzatok megsarcolása és a Budapest-adó bevezetése ellen vívunk - írja közösségi oldalán Karácsony Gergely főpolgármester.

2020.06.10

Szabó Szabolcs kiszámolta, mennyi pénzt vesz el Orbán Csepeltől

A brutális Orbán-csomag nagyon kemény megszorításokat vet be Csepel és Soroksár ellen is. 

2020.06.08

Iszonyatosan megsarcolja Csepelt is az Orbán-csomag

Csepel sem ússza meg Orbán megszorító csomagját. Szétadóztatja a kerületet is.

2020.06.04

Csepel fideszes vezetése szerint nem az önkormányzatnak kell segíteni a munkanélkülieken

Borbély Lénárd és városvezetése nem tartja feladatának a csepeli munkanélküliek támogatását. 

2020.05.26

Szabó Szabolcs: Én mondtam igazat, Borbély pedig hazudott

Bebizonyosodott, hogy ismét Csepel-Soroksár országgyűlési képviselőjének volt igaza a Fidesz-csicskákkal szemben.

2020.05.25

Hatmilliárdot biztosít a kormány a Lánchíd felújítására

Biztosítja a kormány a Lánchíd felújítására még Tarlós István főpolgármesternek megígért hatmilliárd forintot - közölte a Miniszterelnökség államtitkára a Kossuth Rádióban.

2020.05.20

Németh Szilárd lazán megszavaz még mindig mindent

Ma ismét bebizonyították a Fidesz-KDNP képviselői, hogy a magyar emberek érdekeinél sokkal fontosabb nekik Mészáros Lőrinc gazdagodása.

2020.05.19

Tarlós öröksége: baj van a felújított metrókkal

A segédüzemi invertert az alvázhoz rögzítő füleknél sorozatban repedések jelentkeznek, a BKV ideiglenesen drótkötéllel oldja meg a problémát - írta a Metróért Egyesület.

2020.05.18

Több mint 300 milliót bukott Csepel és Soroksár a letelepedési bizniszen

Kiszámoltuk: Csepel és Soroksár együtt több mint 308 millió forintot bukott Orbánék letelepedési kötvény buliján. Pedig ezt költhette volna a tanárok fizetésére is. 

2020.05.18

Mától megszűnik Budapesten a kijárási korlátozás

Látogathatók a közterületek, a parkok, a szabadtéri játszóterek, a strandok, a szabadtéri fürdők, az állatkertek és a szabadtéri múzeumok, valamint minden üzlet és szolgáltató nyitva tarthat.

2020.05.18

Több mint 2 ezer disznóvágásnyi pénzt vesznek el Csepeltől

Hogy Orbán is értse: 2444 disznóvágást lehetne rendezni abból a pénzből, amit elvonnak Csepeltől.

2020.05.13

Soproni Tamás: A Fidesz luxuskocsikra költi a pénzt, mi a rászorulókra

Csepel fideszes polgármestere 60 millió forintot költött idén gépjárművásárlásra. Fele annyit, mint amennyi az éves szociális kerete Csepelnek.

2020.05.13

Megint lehúzza a Fidesz az önkormányzatokat

Az Orbán leghűségesebb és legpofátlanabb nyalonca által jegyzett javaslat elveszi a helyi önkormányzatok hatásköreit és odaadja a fideszes vezetésű megyei önkormányzatoknak.

2020.05.11

Karácsony is választ vár: Miért szállítják Budapestre a betegeket?

Még a főpolgármestert sem tájékoztatták arról, miért kell Budapestre szállítani a koronavírussal fertőzött betegeket.

2020.05.07

Brutális bosszú: 1,1 milliárd forintot szív el a józsefvárosi emberektől a Fidesz

9 milliárdot költött sportfejlesztésekre a kormány a járvány kezdete óta. De a józsefvárosiaknak nem jut pénz, mert ellenzéki vezetést választottak.

2020.05.07

Tiltakozik a hajléktalanszálló ellen Rogán-csicskája, 3 éve még nem volt gond

Tarlós István alatt még nem tartotta veszélyesnek a hajléktalanszállót Szentgyörgyvölgyi Péter.

2020.05.06

Fidesz közeli arcok csinálják a Soroksári Hírlapot - ez volna a függetlenség?

Bese Ferenc vajon ezek után is független polgármesternek próbálja még beállítani magát?

2020.05.05

Mégis mit ártottak a családon belüli erőszak áldozatai Orbán talpnyalóinak?

Ha valaki azt hitte, hogy Orbán hűséges talpnyalói, a KDNP-sek nem tudnak mélyebbre süllyedni, akkor megvan a mai meglepetése.

2020.05.05

Mi alapján döntött a kormány a budapesti kijárási korlátozás fenntartásáról?

Továbbra sem tudjuk, hogy milyen adatok alapján döntött a kormány a budapesti kijárási korlátozások fenntartása mellett - olvasható Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes közleményében, amit a Demokratikus Koalíció juttatott el szerkesztőségünkhöz.

2020.05.04

Szabó és Dukán: Feszültségkeltés helyett szolidaritást!

Miután Csepel fideszes polgármestere undorító uszításba kezdett a hajléktalanok ellen, Szabó Szabolcs és Dukán András Ferenc közös levélben parancsoltak megálljt a gyűlölködésnek. 

2020.04.30

Németh Szilárd és a pacal okozta amnézia

Szabó Szabolcs helyre tette végre a Fidesz birkózóját, aki Csepel képviselőjének próbálja magát hazudni.

2020.04.29

Szabó Szabolcs Borbély Lénárdnak: Ennél mélyebbre politikusnak már nem lehet süllyedni

Csepel-Soroksár független országgyűlési képviselője nem hagyta szó nélkül azt az ocsmány gyűlöletkeltést, amit a fideszes polgármester és társai művelnek. 

2020.04.27

Dukán: 220 milliót vesz el Csepeltől a kormány

A Momentum csepeli önkormányzati képviselője is felháborodott azon, mennyi pénzt vesz el a kerületektől, településektől Orbán Viktor és kormánya. 

2020.04.27

Kásler megtiltotta: a kórházak nem nyilatkozhatnak a járványügyi helyzetről

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és parlamenti frakcióvezetője április 17-én levélben 91 kórháznak tett fel kérdéseket.

2020.04.23

Staudt Csaba: Azonnali járványügyi intézkedéseket a soroksári hajléktalanszállókban!

Soroksár ellenzéki önkormányzati képviselője levélben fordult Soroksári Operatív Törzshöz. 

2020.04.23

Padlón a kereslet, őszig eshetnek az ingatlanárak

Márciusban a februári adatokhoz képest 30 százalékára esett vissza az ingatlaneladások száma, de áprilisban sem sokkal fényesebb ennél a helyzet, az árak folyamatos csökkenése mellett a kereslet jövő tavaszra állhat vissza a koronavírus-járványt megelőző szintre - közölte a GDN.

2020.04.23

Legkorábban júliusban nyitnak ki a budapesti strandok

A hagyományos májusi szezonnyitás biztosan elmarad a budapesti strandokon, a fürdőegységek fokozatos visszanyitásának reális esélyét júliusra teszi a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.

2020.04.21

Magukat hivatalnoknak kiadó csalók csapnak be időseket

Önmagukat hivatalnokoknak, önkormányzati dolgozóknak kiadó elkövetők tévesztenek meg embereket a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején: takarítást ajánlanak vagy azt állítják, hogy felmérik az egyéni védőeszközöket, így próbálnak bejutni lakásokba - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

2020.04.17

Míg tömegek vesztik el a megélhetésüket, Németh Szilárd megkapta a fizetésemelését

Miközben más országok politikusai a koronavírus miatt lemondanak fizetésük egy részéről, Orbánék inkább fizetést emeltek.

2020.04.16

Szabó Szabolcs: Emberek életével játszanak, valódi indok nélkül

A független országgyűlési képviselő szerint a Fidesz és Orbán nem kormányoz, csak kommunikációs kampányt folytat, miközben kapkodó intézkedéseket hoz. 

2020.04.15

A csarnok megépítésével nem lesz könnyebb a Zrínyi utca környékén parkolni

Kovács Dávid Attila, a Jobbik csepeli önkormányzati képviselője friss Facebook-bejegyzésben számolt be a Zrínyi utcában és környékén lévő parkolási nehézségekkel és az ottani sportcsarnokkal kapcsolatban.

2020.04.14

Dukán: Csepel fideszes vezetése nem veszi komolyan a járvány elleni harcot

Csepel ellenzéki önkormányzati képviselője elfogadhatatlannak tartja, hogy kérése ellenére gyáván nem hozott semmilyen intézkedést a Fidesz-báb Borbély Lénárd polgármester a húsvéti időszakra.

2020.04.11

Karácsony szállítja a bizonyítékot: Orbánék felelősek a Pesti úti katasztrófáért

Dokumentumokat hozott nyilvánosságra a főpolgármester, amelyek bizonyítják Orbán Viktor és emberei felelősségét a Pesti úti idősek otthonában történt tömeges koronavírusért.

2020.04.06

Sarc: 220 milliót vesz el Csepeltől az Orbán-csomag

Brutális megszorítócsomagot hirdetett Orbán. Ezzel a csepeliektől is százmilliókat vesz el.

2020.03.24

Szabó Szabolcs: A csepeliek ebben a rendkívüli bajban sem számíthatnak Németh Szilárdékra!

Csepel-Soroksár független országgyűlési képviselője bemutatta, miért nem számíthatnak a helyiek még a koronavírus-járvány idején sem Németh Szilárdékra. 

2020.03.18

BKK: átmenetileg bezárnak az ügyfélközpontok

Az új koronavírus terjedésének megelőzéséért, illetve megfékezéséért csütörtöktől a járványveszély elmúltáig bezárnak a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ügyfélközpontjai - írja az MTI.

2020.03.17

Karácsony: bezárják a fővárosi játszótereket

Bezárják a budapesti játszótereket a koronavírus-járvány miatt - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.

2020.03.13

A csepeli fideszes koronavírussal kapcsolatos álhírekből próbál meggazdagodni

A koronavírussal kapcsolatos álhíreket osztogat meg egy csepeli Fidesz-báb, Zupkó János. Mindezt azért, hogy a saját termékét reklámozza.

2020.03.11

Dukán András nyílt levélben kérte számon Borbély Lénárdot a koronavírus kapcsán

Dukán András Ferenc levélben fordult Csepel fideszes polgármesteréhez, Borbély Lénárdhoz. Orbán csepeli bábja volt az egyetlen, aki nem küldött senkit a Budapesti Egészségügyi Fórum alakuló ülésére.

2020.03.09

Lezárják az Arany János utca és a Ferenciek tere állomásokat

Mától a zárják le az Arany János utca és a Ferenciek tere metróállomást a 3-as metró felújítása miatt - írja az MTI

2020.03.07

Szabó Szabolcs felszólalt a csepeli Jedlik Gimnázium érdekében

Még mindig nem kezdték meg a csepeli Jedlik Gimnázium felújítását. Meddig kell még a gyermekeknek ideiglenes helyen tanulniuk?

2020.03.03

Németh Szilárdnak nem csak a hasa, a pénztárcája is telhetetlen

Abból a pénzből, amit Németh Szilárd azért kap, hogy semmit ne tegyen, csak Orbánt szolgálja ki, bőven telik neki pacalra.

2020.03.02

A Fidesz 5 főbűne Csepel-Soroksáron

Csepel és Soroksár hosszú évek óta folyamatosan ki van téve az Orbán csicskák támadásainak. Összeszedtük Németh Szilárd, Borbély Lénárd és a magát függetlennek hazudó Bese Ferenc Fidesz-bábok 5 főbűnét a két kerületben. 

2020.02.26

Bebizonyosodott, hogy az Orbán-rezsim egyáltalán nem foglalkozik a csepeliekkel

Az egész ország jobban járna, ha nem olyan miniszterek és államtitkárok kerülnének pozícióba, akik azt sem tudják, hogy néz ki az ország a körúton kívül!

2020.02.24

Nyílt levélben üzenget Karácsonynak Baán

A Városliget területére tervezett változtatási tilalom miatt nyílt levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez Baán László, a Liget Budapest beruházás miniszteri biztosa, aki azt kérte, hogy vonják vissza a javaslatot és a kérdésben kezdődjön egyeztetés.

2020.02.24

9-étől lezárják az Arany János utca és a Ferenciek tere metróállomást

Két belvárosi állomás lezárásával folytatódik a 3-as metró felújítása, március 9-től lezárják az Arany János utca és a Ferenciek tere metróállomást - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.

2020.02.24

Orbán annyira hiteles, mint az Állatfarm Napóleonja - semennyire!

Orbán és bandájának hirtelen kizöldülése pont olyan hiteles, mint az Állatfarm Napóleonjának szlogenjei. Hazug módon egyszer ez, egyszer az, ami épp szavazatokat hoz.

2020.02.22

Fürjes a budapestiek helyett csak saját kampányával foglalkozik!

Bár évi kétmilliárdba kerül a budapestieknek a Puskás Stadion üzemeltetése, Fürjes Balázst mégis sokkal jobban érdekli saját főpolgármester-jelölti kampánya, mint Orbán közpénzt zabáló stadionja. Fürjes napról-napra bizonyítja, hogy nem több ócska Fidesz-csicskánál.

2020.02.20

Németh Szilárd hatalmasat hazudott

A Fidesz saját pártalapítványa buktatta le Birkózószilárdot, hogy hazudott amikor Orbánt próbálta védeni. 

2020.02.18

A Fidesz a Parlamentben sem hajlandó befejezni aljas gyűlöletkeltését

Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő rávilágított milyen is az undorító, aljas fideszes gyűlöletkormányzás. 

2020.02.17

Újabb bizonyíték: Bese Ferenc csak állfüggetlen, valójában fideszes

Bese Ferenc nem független! Bese Ferenc fideszes! Mi másért éljenzett volna Orbánnak a többi Fidesz-csicska társaságában a miniszterelnök évértékelőjén?!

Kövessen minket

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom