Nagyon menőn néz ki a megújuló Nyugati pályaudvar

Nagyon menőn néz ki a megújuló Nyugati pályaudvar

Látványos állványozással újítják fel a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetét. 

Ütemterv szerint halad a Nyugati pályaudvar mintegy 8200 négyzetméteren megújuló tetőszerkezetének rekonstrukciója - közölte a MÁV. A kivitelezés részeként, az elmúlt másfél hónapban, éjjel-nappal folyt az utascsarnok felállványozása.

A szerkezet részeinek behordása éjjelente, összeállításuk napközben történt. A munkák során, műszakonként 40 szakember végezte az állványok építését, hogy elkészülhessen a 70 ezer légköbméteres szerkezet.

A következő hetekben folyamatosan halad a munkavégzés a tetőszerkezeten, ehhez két toronydarut is telepítenek. A vágánycsarnok tetőzetén az első fázisban tervezett bontási műveleteket várhatóan ősszel fejezik be.

Korábban a csarnokba futó vágányok felsővezeték-hálózatát szerelték és új, ideiglenes ütközőbakokat építettek be a 10-13. vágányok lezárására a csarnok előtt, hogy a külső sínpárok a felújítás alatt is használhatóak legyenek a vonatforgalom számára.
A Nyugati pályaudvar utascsarnokának több ütemű lezárása idején, a december 7-ig tartó időszakra vonatkozó menetrendek és a részletes utastájékoztatás itt elérhető el.
 
(Fotók: MÁV)

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.03

Újabb lépés az emberségesebb Budapest felé

Budapest főpolgármester-helyettese ivókutatakat adott át az M3-as metró állomásain. 

  • 2020.07.02

Karácsony: Újraindul a Fővárosi Lakásrezsi Támogatás

Budapestnek végre olyan politikus áll az élén, aki nemcsak ígérget a kampányban, de betartja a szavát és tényleg azoknak az érdekét nézi, akik megválasztották: Karácsony Gergely!

  • 2020.06.30

Csúsztatott iskolakezdés lehet Budapesten

Csúsztatott, 9 órai iskolakezdést javasol a főváros a koronavírus-járvány második hulláma elleni védekezés részeként - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.