Hazudott az Origo, döntött a bíróság

Hazudott az Origo, döntött a bíróság

Az Origonak most közzé kell tennie, hogy hazugságokat terjesztett két DK-s politikusról.

A Demokratikus Koalíció két politikusa is pert nyert az Origo ellen. László Imréről, Újbuda polgármesteréről hamisan állították, hogy egy nőt zaklatott, Oláh Lajos országgyűlési képviselőről pedig, hogy köze volt a Szeviép-ügyhöz.

Persze semmi újdonság nincsen abban, hogy az Origo tudatosan álhíreket és hazugságokat terjeszt ellenzékiekről, megszoktuk már. Azonban most a bíróság is kimondta, hogy a pártlap hazugságokat terjesztett két politikusról.

A Demokratikus Koalíció közölte: megvédik az aljas módon megvádolt és meghurcolt politikusaikat.

Ideje megtanulnia az Origo-nak és minden más fideszes propagandaújságnak is, hogy a hazugságokkal elképesztően könnyű megbukni, és soha nem fogjuk annyiban hagyni az ócska lejáratási kísérleteket. Lehet, hogy most kifizetődőnek tartják a gyenge és gyáva Orbán-rezsim érdekeinek kiszolgálását, de ha megbukik a kormány, magával rántja az összes talpnyaló fideszes pártfirkászt is, ezzel jó, ha tisztában vannak.

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.08

Túl szigorúnak tartja pofátlanul enyhe ítéletét a pedofil fideszes

Amerikában 5 év letöltendő börtön várna Kaleta Gábor fideszes pedofilra, itthon szabadon engedik, mégis enyhítésért fellebbezett a degenerált mocsok.

  • 2020.07.07

Ha a fideszes propagandista nem lenne ilyen buta, most nagyon szégyellné magát

Miért éreznek késztetést a fideszes "szakértők" arra, hogy bebizonyítsák, buták, de legalább hűek a Fideszhez?

  • 2020.07.07

8,5 milliárd forintot kapott a pénzünkből a Lázár János hobbitelkeként működő mezőhegyesi ménesbirtok

A vámpírkormányt nem érdekli a válság. Ha egészségügyre és oktatásra nincs pénz, a haverok kistafírozására akkor is költenek. Lázár János a vidékre elsuvasztott lóügyi miniszter sem járt rosszul.