Igen gyanús, ahogy egymillárdot zsebelt be ugyanaz a cég Hevesben

Igen gyanús, ahogy egymillárdot zsebelt be ugyanaz a cég Hevesben

Borul a bili Szabó Zsolt körzetében, gyanús TOP ügyletek zajlanak Hatvanban. Újabb fideszes lopásról lehet szó?

Rendesen bűzlenek a Településfejlesztési Operatív Pályázatok (TOP) Szabó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő hatvani körzetében. Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs megye után újabb mutyi-gyanús ügy került nyilvánosságra – tudósít a Népszava.

Nem meglepő, hogy a közbeszerzések, az uniós pályázatok körül rendre akadnak olyan Fidesz közeli cégek, akik verhetetlennek bizonyulnak – ilyen pl. a hajdúböszörményi TÖMB Kft., ami milliárdokat zsebelt be, és még a fővárosban is szétgazdagodott.

Úgy látszik, egy újabb milliárdos céget köszönthetünk, ezúttal Heves megye 3. sz. választókerületében:

18 településen sorra ugyanazokat a cégeket hívták meg ajánlattételre, ezek közül a MOVIÁD Kft. vitte a prímet, ugyanis 14-szer nyomta le a többieket.

A munkák nagy része épületszigetelésből és felújításból állt, a MOVIÁD-nak sikerült is 1 milliárdot összeharácsolnia.

A dolog már csak azért is gyanús, mert a szóban forgó társaság főként motor és turbinagyártásban jeleskedik, az építőiparban mindössze 4 éve próbálgatja szárnyait. Ráadásul budapesti székhelyű – ezek után mi dolga volt Hevesben, azon kívül, hogy jól megszedje magát, sajnos nem találunk választ.

Szabó Zsolt szerint minden a jogszabályoknak megfelelően zajlott. Hiába merül fel a gyanú, hogy előre lezsírozták, Szabó tagad.

Véletlen lenne, hogy épp egy fideszes csicska körzetében osztják ki puszira a pénzt? A csókosok gazdagítását Szabó nagyfőnöke, Orbán is mesteri módon űzi. Egyszer viszont fizetniük kell a bűneikért!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.06

Orbán kultúrharcosa 6,6 millió közpénzt ad gitáros haverjának

Az 5,3 milliárdos könnyűzenei támogatást ugyan nem Demeter Szilárd oszthatja szét, de "egy kis aprót" azért juttat zenésztársának.

  • 2020.08.06

A DK után az LMP-re uszította Orbán a Pártállami Számvevőszéket

A politikai megrendelésre dolgozó ÁSZ úgy látszik végigmegy a teljes ellenzéken.